Isten sohasem téved

Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.
Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett.
"Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?" - kiáltott Istenhez.
Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van.
"Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten." - felelte a kapitány.
Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De az életnek minden negatív történésre van egy pozitív válasza!
(ismeretlen szerző)

Figyelj és hallgass meg!

Agnes Beguin: Figyelj és hallgass meg
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és Te tanácsot adsz
nem teljesíted kérésemet.
Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg érzéseimet
és Te elmagyarázod miért rossz, hogy így érzek,
akkor rám tiportál.
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
hogy a problémám megoldódjon,
bocsáss meg, de úgy érzem,
hogy süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj rám
és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél,
nem kértem mást, csak hogy hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen,
csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem
amit nekem kell megtennem,
csak megerősíted a félelmemet és gyöngeségemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érzek, ahogy érzek
még ha ez az érzés számomra érthetetlen is,
lehetővé teszed, hogy megvizsgáljam
és értelmet adjak az érthetetlennek.
Ha ez megtörténik a válasz világossá válik
és tanácsra nincs szükség.
Talán azért használ sok embernek az imádság
mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást,
figyel és meghallgat, a többit ránk bízza.
Tehát Te is, kérlek figyelj rám és hallgass meg.
Ha szólni akarsz, várj egy ideig
és akkor már én is tudok Rád figyelni.

A kút és a szamár tanmeséje

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat.

Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött.
Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel, feljebb mászik. Ahogy a paraszt és a szomszédai tovább lapátolták a
földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést.
Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

Mester és tanítványai

  ( A képen Michaelangelo )
Egyszer élt egy nagyon különleges alkotásokat készítő szobrász mester. A szobrai majdnem megmozdultak és rengetegen jártak alkotásainak csodájára messze földről.
Ahogy az már ilyenkor csak lenni szokott, néhányan nagyon szerették volna megtanulni ezt a művészetet és könyörögtek neki, hogy fogadja őket tanítványaivá. A mester egy ideig gondolkodott, de aztán, nehogy tudása vele szálljon a sírba, úgy döntött, hogy elfogadja a jelentkezőket.
Először csak pár tanítványa volt, akikkel teljesen az alapoknál kezdte. Első lépésként megtanította nekik, hogyan kell jó drótvázat csinálni a leendő szoborhoz, aztán azt, hogy miként kell rátapasztani erre az agyagot, és így tovább…
Telt múlt az idő és szép lassan egyre több tanítványa lett, mivel igen sokan megszerették kedves modoráért és különleges alkotásainak készítését egyre többen, szerették volna magukévá tenni.
Aztán egy nap, sok-sok év tanítás után a mester úgy érezte, hogy már minden tudását át adott tanítványainak és azt mondta, hogy akkor mától nem tanít többet, hanem vissza vonul és úgy ahogyan kell, elkészíti élete fő művét.
Így is tett.
Mikor elkészült, egy valóban monumentális és különleges szobrot készített el, ami méltán volt életének fő műve. Mikor befejezte, érezte, hogy akkor már mindent megtett ebben a világban, és pár napra rá eltávozott. Meghalt.
A tanítványai nagyon sajnálták, hogy szeretett mesterük nincs már velük ebben a világban, és jó ideig szomorkodtak emiatt… Viszont mivel sokan voltak, kezdett a csoport a fejetlenség sűrű erdeje felé tévedni, így arra az elhatározásra jutottak, hogy választaniuk kell maguk közül egy utódot a mester helyére.
Azt találták ki, hogy a mester összes tanítványa készítsen egy alkotást, és akkor azok elbírálása alapján választanak maguk közül vezetőt.
Minden tanítvány nagyon kitett magáért és végül el is készült az összes mű.
Némelyik nem sikerült olyan jól, lettek közöttük teljesen átlagosak, de kiváló is készült szép számmal.
Volt azonban köztük kettő, amelyek nagyon különlegesre sikerültek és végül minden tanítvány ezen két szobor közt gondolkodott.
Az egyik tökéletes mása volt a mester életének fő művének, a legapróbb részletekig megegyezett azzal és ugyan olyan fantasztikus élmény volt rátekinteni.
A másik viszont egészen mást ábrázolt, de nagyon aprólékosan el volt készítve, a mester tanította elvek alapján és a szobrászat összes, csínját-bínját alkalmazta készítője megalkotásánál. Erre is nagyon fantasztikus volt rá nézni.
A tanítványok egy ideig vacilláltak, aztán végül úgy döntöttek, hogy azt a tanítványt választják meg utódnak, aki a tökéletes mását készítette el a mester fő művének…
Ekkor a másik versenyben maradt tanítvány így szólt:
- Mindannyian ostobák vagytok és semmit nem értettetek meg a mester tanításaiból. A mester nagyon sokáig tanított bennünket, hogy kiváló művészekké válhassunk. Nagyon sokat tanította az elveket, és rengetegszer hangsúlyozta azoknak az elsajátításának, megvalósításának fontosságát. Erre most azt választanátok meg utódjául, aki tökéletesen lemásolta őt. De a mester nem tanított egyikünket sem arra soha, hogy utánozzuk őt, vagy bárki mást.
Azt tanította, hogy önálló és valódi művészekké váljunk, ne pedig tökéletes másolókká…
Hát körülbelül a tanulság is ennyi. Nem utánoznunk kell a mesterünket, hanem megérteni és megvalósítani a tanításait, majd a saját életünkben alkalmazni a megszerzett tudást…
Persze ha egy mester azt várja el, hogy tanítványai őt utánozzák és mindent pontosan, úgy csináljanak, mint ahogyan ő, akkor érdemes elgondolkodnunk, hogy vajon valóban jó mestert választottunk-e magunknak…