Tanmesék - igényes meseimádóknak!

2010. december 3., péntek

Ezópus tanmeséje : A sas és a ganajtúró

A sas egy nyulat üldözött. A nyúl, mivel senkinél sem talált segítséget, ahhoz fordult, akit a véletlen az útjába hozott: meglátta a ganajtúrót, hozzá fordult hát könyörgésével. A bogár bátorította őt, és amikor meglátta a közeledő sast, kérte, hogy ne hurcolja el azt, aki tőle segítséget kért. A sas azonban ügyet sem vetett a kis bogárra, és felfalta a nyulat. Ettől kezdve azonban a bogár bosszút forralt: figyelte a sas fészkét, és valahányszor az költeni akart, felrepült, s legördítette és összetörte a tojásokat. Végül a mindenünnen elüldözött sas Zeuszhoz menekült, és tőle kért helyet a biztonságos költéshez. Zeusz megengedte neki, hogy az ő ölében rakjon fészket. Mikor a bogár ezt meglátta, piszokból egy golyót csinált, majd felrepült vele, és Zeusz ölébe ejtette. Zeusz le akarta dobni a szemetet, de ahogy felugrott, elfeledkezett a tojásokról, és azokat is ledobta. Azt mondják, ettől fogva járja az, hogy a sasok nem költenek abban az időben, mikor ganajtúrók is vannak.

A mese azt tanítja, hogy meg kell fontolni: senki sem gyenge annyira, hogy ha gyalázatot szenved, ne tudna bosszút állni érte.

Ezópus tanmeséje : A sas, a csóka és a pásztor

A sas lecsapott egy magas szikláról, és elragadott egy bárányt. A csóka meglátta ezt, és irigységében utánozni akarta. Neki is lendült, és nagy szárnycsapkodással egy kos hátára szállt le. De ahogy karmai beleakadtak annak gyapjába, nem tudott felszállni, csak csapkodott. Végül a pásztor észrevette a dolgot; odafutott, megfogta a csókát, és levágta a szárnytollait. Mivel éppen este fogta el, hazavitte a gyermekeinek. Mikor azok kérdezősködtek, hogy miféle madár ez, így felelt: "Ahogy én látom, csóka, de ő sasnak képzeli magát."

Ugyanígy az erősebbekkel való versengés semmire sem vezet, s amellett még nevetségessé is tesz.

SAS

CSÓKA

Ezópus tanmeséje : A sas és a róka

A sas és a róka barátságot fogadtak egymásnak, és elhatározták, hogy egymás közelében fognak lakni. Úgy tartották ugyanis, hogy az együtt lakás megerősíti a barátságot. A sas egy magas fára telepedett, s ott költötte ki fiókáit, a róka pedig az alatta lévő bozótban kölykezett meg. Mikor azonban egyszer a róka kiment vadászni, a sas élelem híján leszállt a bozótba, és elragadva a rókakölykeket, fiókáival felfalta őket.

Amint a róka megérkezett, és látta, hogy mi történt, kölykei pusztulása éppen úgy elkeserítette, mint az, hogy nem állhatott bosszút; földi állat létére ugyanis nem tudta üldözni a madarat. Ezért félreállt - mert csak ez marad meg a gyengék és tehetetlenek számára -, és megátkozta ellenségét. A sasnak azonban nemsokára meg kellett bűnhődnie a barátság meggyalázásáért. A mezőn ugyanis kecskét áldoztak, s lecsapott, és elragadott az oltárról egy még tüzes belső részt. Ahogy fészkébe vitte, hirtelen belekapott a szél, és a vékony és száraz gallyak lángra lobbantak. A fiókák, amelyeknek még nem nőtt ki a szárnyuk, megpörkölődtek, s a földre zuhantak. A róka pedig odafutott, és a sas szeme láttára mindet felfalta.

A mese bizonyítja, hogy a barátság megsértői, ha el is kerülik a megsértettek bosszúját, az isteni igazságszolgáltatás elől nem menekülhetnek.

2010. december 2., csütörtök

Aiszóposz, Aesopus (magyarul - EZÓPUS) (I. e. 6. század) ókori görög meseköltő

A legendás elemekkel átszőtt hagyomány szerint i. e. 600 körül élhetett, frígiai rabszolga volt, és felszabadulása után vándor mesemondóként élt. Hamarosan közéleti tekintélyre tett szert, és részt vállalt Szamosz politikai életéből. Később eljutott Delphoiba, ahol összeütközésbe került a kapzsi lakosokkal (vagy egy másik verzió szerint a papokkal), s ezért a szentély megrablásának ürügyén megölték. Aiszóposz nem gyermekek számára írta erőteljes társadalom-bírálatot kifejező állatmeséit, ámde már korán bekerültek a grammatikai és rétori iskolák tananyagába; általános ismeretük az i. e. V. sz. óta kimutatható. Eredetiben vagy különböző átdolgozások formájában moralizáló jellegük miatt máig megtartották helyüket az iskolai oktatásban is.

A felszabadított rabszolga a meseirodalom egyik legnagyobb alakja, az állatmese műfajának továbbvivője, a művészi, rövid, csattanóra kiélezett forma kidolgozója (fabula). Meséinek szereplői állatok és szegény emberek, állásfoglalásuk a szegények és gyengék igazságának védelme. A neki tulajdonított ún. ezópusi mesék, jórészt latin fordításokon keresztül az egész világirodalom kincsévé váltak. Legtöbbjük állatok alakjában figuráz ki emberi gyengeségeket, bűnöket és társadalmi visszásságokat. Művei gyűjteményes munkákban maradtak fenn, leginkább az Aiszópos-regényben.
Meséit fordította, vagy átdolgozott formában írta többek között: Phaedrus, Jean de La Fontaine, Heltai Gáspár, Sarkady János.