Tanmesék - igényes meseimádóknak!

Nem találsz értelmes esti mesét gyermekednek? Vagy nincs időd kiválogatni a legjobbakat, legszebbeket? Nincs kitől tanácsot kérned egy problémádhoz? Ki ne emlékezne a sas, a holló vagy a szarka tanulságos történetére, amik a hétköznapi életben adnak bölcs útmutatásokat, vagy az Istenről szóló csodálatos mesékhez, melyek lelkünket táplálják. Óh és ez csak néhány a tanmesék rengetegéből(-: A tanmesék ingyen és egyszerűen mutatják a megoldásokat. Kezdd el még ma a felfedezést (-:

2010. október 31., vasárnap

Egy idős cseroki indián az életről mesélt az unokájának. . .

Egy idős cseroki indián az életről mesélt az unokájának. . .
"Küzdelem zajlik a bensőmben. " mondta a fiúnak.
"Rettentő harc ez, két farkas vívja egymással.
Az egyik gonosz - ő a harag, irigység, bánat, mohóság, arrogancia, önsajnálat, bűntudat, sértődöttség, kisebbrendűség, hazugságok, önteltség, felsőbbrendűség és ego. A másik jó: ő az öröm, béke, szeretet, remény, derűs nyugalom, alázat, kedvesség, jóakarat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és hit. Ugyanez a harc benned is zajlik és mindenki másban is."
Az unoka elgondolkozott egy percre, majd megkérdezte a nagyapját: "Melyik farkas fog győzni?"
"Amelyiket táplálod. "- válaszolta az idős indián.

A csillagszemű baba

Egyszer egy kisleány nagyot sóhajtott, és így kiáltott fel:
- Cili, bárcsak volna egy csillagszemű kicsi babám, amelynek úgy ragyog a szeme, mint sötét este az ég gyémántcsillagai.
- S ugyan miért kívánsz magadnak egy ilyen babát? - hallotta ekkor a kérdést a háta mögött.
Megfordult, és öklömnyi emberkét látott erdei mohába öltözötten, fakéreg-csizmába bújtatott lábbal.
- Hogy miért? - csillogott fel a leányka szeme - Mert olyan babája senkinek sincsen, és én nagyon szeretném, ha mindenki megcsodálná, és irigyelne érte.
- Legyen hát meg a kívánságod! - mondta az apró emberke - Csak meg ne bánd azután!
- Ugyan már miért bánnám meg? - kacagott nagyot a kis leány, és boldogan szorongatta kezében a csillagszemű babát, melyet az öklömnyi emberke nyújtott át neki.

Vitte is magával mindjárt, hogy kis társainak eldicsekedjék vele. Bizony szájtátva nézte mindegyik. De nem azért, mert rózsalevelekből volt a ruhája, aranyszálakból volt a haja szőve. Hanem mert a két szeme két igazi ragyogó gyémántcsillag volt, mely csak úgy vakított a nagy fényével.
- De szép, de gyönyörű! - kiáltotta minduntalan, és nem bírt betelni a baba nézésével.
Alig várta, hogy este legyen, és maga mellé tegye az ágyába. Amint a párnájára fektette, megsimogatta, átölelte, aztán lehunyta a szemét, és aludni próbált. Fordult jobbra, balra, ásítozott, sóhajtozott, nyögdicsélt is, mert olyan fáradt és álmos volt már, hogy alig bírt magát. De aludni bizony nem tudott. A baba két szeme ragyogott, csillogott, akárcsak sötét égen a gyémánt-csillagocskák, és úgy belevakított a szemébe, hogy a végén már azt sem tudta, merre is forduljon. Kibújt hát az ágyból, hogy eltegye maga mellől. De hiába dugta akárhová, a baba két csillagszeme mindenhonnét előragyogott, és nem hagyta őt aludni.
- Oh, Istenem, mit- tegyek? - sírt fel ekkor, mert szemei majd leragadtak az álomtól, és aludni mégsem tudott.
- Kicsi emberke - siránkozott keservesen, - de jó volna, ha hirtelen itt teremnél! Örömmel visszaadnám a babát neked, és soha többé nem kívánnék olyat, ami senki másnak nincsen. Dehogy is vágyakoznék még egyszer az után, hogy csodáljanak és irigyeljenek. Alighogy ezen szavakat kimondta, egyszerre kopogást hallott, és megjelent-előtte az öklömnyi emberke.
- Na látod, kisleány, pedig ugyancsak figyelmeztettelek, hogy meg ne bánd, amit kívánsz. Most magamhoz veszem a babát és visszaviszem. De máskor jól gondold meg, hogy mi után vágyakozol, mert vannak olyan elhamarkodott kívánságok is, amelyeket utólag nem lehet jóvátenni. Ezen szavak után eltűnt az apró emberke. A csillagszemű baba is eltűnt vele. A leányka pedig édesen, mélyen aludt, és reggelig elfelejtette, hogy az előző nap mi történt vele.

Gondolatod valóságot teremt

Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta. Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér.

A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta.
Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.
„Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!” - gondolta meglepetten.
Most már hangosan mondta ki:
„Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!”
Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék. Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.
Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz:
”Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!”
Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt.
„Tudtam” - mondta, és megrázta a fejét.
Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.

Ördög és Angyal

Nagy tanácskozás folyt a mennyországban. Valamennyi fehér szárnyas angyal együtt volt. A jó Isten így szólt hozzájuk:
- A pokol leggonoszabb ördögét kell megmenteni. Ki vállalkozik rá közületek?
A kis angyalok szolgálatkészen így feleltek:
- Én is! Én is! Én is!
- Csakhogy nem olyan egyszerű a dolog - folytatta a jó Isten - Aki vállalkozik, és nem képes megjavítani az ördögöt, annak vele együtt a pokolba kell süllyednie.
Erre azonnal visszahúzódtak az angyalok.
- Azt már nem - kiáltották - Ilyen nagy dologra nem vállalkozunk.
- Senki sincsen közületek, aki mégis meg merné próbálni? - kérdezte az Isten.
Ekkor előlépett egy selymes fürtű, liliomfehér ruhába öltözött szépséges kis angyalka és így szólt:
- Én vállalom!
A jó Isten szeretettel megsimogatta és csak annyit mondott:
- Menj hát!

A pokol leggonoszabb ördöge éppen egy fiúval verekedett. Úgy tépázta szegény gyereket, hogy az keservesen sírt-rítt. Az angyalka, aki épp akkor szállt le a mennyországból, oda állt a fiú elé, hogy megvédje őt. Nosza több sem kellett az ördögnek. Haragosan rákiáltott:
- Elmenj innét, mert mindjárt rád kerül a sor!
- Üss inkább engem, csak ezt a szegény fiút ne bántsd.
- Azt éppen megkaphatod - felelte az ördög.
Elengedte a fiút, és az angyalt kezdte ütlegelni. Mikor látta, hogy hagyja magát, türelmetlenül rászólt:
- Ugyan miért nem sírsz már, talán bizony nem érzed eléggé?
- Azért nem sírok, mert nem akarom, hogy a jó Isten meghallja a sírásomat, és téged megbüntessen. - felelte az angyal.
Az ördög erre elengedte és nem verte tovább. Nagy csoport fiút pillantottak meg, akik a mezőn játszadoztak.
- Meglásd milyen ijedten fognak szétrebbenni. - mondta az ördög és köveket hajigált feléjük.
Az angyal erre eléje állt, úgy hogy a kövek mind őt érték el. Egészen véres lett a ruhája.
- De buta vagy - bosszankodott az ördög. - talán bizony nem fájnak neked az ütések? Miért nem engeded, hogy őket érjék a kövek?
- Én azért vagyok itt, hogy mindenkinek a fájdalmát átvegyem - felelte szelíden az angyal.
Az ördög erre fölhagyott a kődobálással. Csakhogy most egy szépséges rózsatövet pillantott meg, hát neki akart esni, hogy letépje az épp hasadni készülő bimbócskát. Az angyal megint eléje állt.
- Inkább a szárnyaimat tépd ki - könyörgött neki.
- Hogyan röpülsz akkor vissza a mennyországba?
A kis angyalka bánatosan nézett reá.
- Ha te nem javulsz meg, nekem nincsen helyem többé a mennyországban. Ez esetben én is a pokolba kerülök veled.

A gonosz ördög nevetett.
-Gyere, csak gyere!
És magával vonszolta.

Egyszerre óriási szélvihar támadt. A fák, bokrok csakúgy hajladoztak. Villámlás, mennydörgés rázta meg az eget. Zuhogott az eső. Az angyal a testével védte meg az ördögöt az eső elől. Az ördög csodálkozott ezen.
- Miét nem véded inkább önmagadat? Hiszen rossz voltam hozzád, ütöttelek és köveket hajigáltam feléd.
- Nekem az a hivatásom, hogy jó legyek, mindent eltűrjek és megbocsássak. - felelt az angyal.
Az ördög szégyenkezve kullogott mellette. Így értek egyre közelebb a pokol felé. Nagy piros lángnyelvek csaptak feléjük. Az ördög egyszerre felkiáltott:
- Forduljunk vissza. Nem akarom, hogy te is ide kerülj a gonoszok közé.
De már késő volt. Egész csoport ördög tartott feléjük. Körül fogták az angyal és meg akarták cibálni fehér szárnyait. De az ördög, aki vele volt nem engedte őt bántani. A többi persze nevette őt.
- Eredj, hajíts köveket a játszadozó fiúk közé, mert neked az a hivatásod, hogy rossz légy! - mondták neki.
- Nem megyek! - felelte az ördög - Soha többé nem bántom őket.
- Tépd le a rózsatő hasadó bimbócskáit! - küldték a többiek.
- A rózsatövet sem bántom soha többé! - válaszolta az ördög és nem tágított az angyal mellől.
Erre valamennyi ördög neki esett az angyalnak és ütötték, verték. De az ördög eléje állt úgy, hogy őt érjék az ütések. Már csupa vér volt a ruhája és a vér lemosta róla a fekete színt. Mikor a gonosz ördögök ezt látták, ijedten futottak vissza a pokolba. S alighogy odaértek, hatalmas robaj, dübörgés hallatszott és a pokol valamennyi ördögével együtt eltűnt. Az angyalka pedig nagy diadallal vitte magával a legrosszabb ördögöt, akit ő
váltott meg és fölszállt vele a mennyországba.