2010. október 25., hétfő

A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy picike helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb kérdezte, miért tette, az idősebb angyal így felelt: 
"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."
A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azok azt a kevés ételt is megosztották velük, amijük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találtak a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.  
A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen: -  Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, - vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.
"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak", - mondta ismét az idősebb angyal. 
- Amikor a nagy ház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt, és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleséget. Helyette odaadtam a tehenet.
Néha pontosan az a jó, ami történt. Csak a dolgok nem annak mutatkoznak... Ha bízol, csupán arra kell hagyatkoznod, hogy minden eredménynek megvan az előnye.
Amíg nem telik el egy kis idő, ezt nem veszed észre....Néhány ember eljön az életünkbe, és gyorsan el is megy...Néhány ember barát lesz, és marad egy kicsit, - gyönyörű nyomokat hátrahagyva a szívünkön.. .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése