Az öreg órás mester jó fertály órája üldögélt rezzenéstelenül, vén nagyítójával a szemén, és meredten bámulta az előtte fekvő, halk ketyegésű óraszerkezetet. A tanonc többször odapillantott rá időközben, de nem volt mersze megzavarni az öreget. Legalábbis addig nem, míg az előzőleg kiadott feladatát el nem végezte.
Utóbb aztán unatkozni kezdett. Egyre gyakrabban pillogatott az öregre, s pillantásai egyre értetlenebbé, zavarodottabbá váltak. Mígnem odasompolygott az öreg mellé, s a válla felett, lopva, nyakát nyújtogatva kukucskálni kezdett, az asztalon fekvő szerkezetre.
- Válassz egy recét! – rezzent össze váratlanul az öreg hangjára.
- Micsinájjak, Mester? – kérdezte végképp összezavarodva a 13-14 éves forma, szalma hajú fiú.
- Válassz egy fogaskereket, meg azon egy recét. Az leszel te – felelte az öreg a világ legtermészetesebb módján, s várakozón a fiú arcába szegezte vizenyős pillantását.
- Azt választom ott – mutatta csontos ujjával a fiú, s csak akkor húzta vissza az ujját, amikor meggyőződött róla, hogy az öreg tekintet valóban az ő recéjén állapodott meg.
Az öreg bólintott, alaposan megnézdegélte magának a kiválasztott recét, majd megkérdezte:
- Mit gondósz, mennyi ideje kopik ott az a rece?
- Ami óta csak létezik – vont vállat a fiú.
- S mennyit kopott ez idő alatt?
- Épp, amennyit kellett ahhoz, hogy beilleszkedjék, és pontosan a helyére illjék – vágta ki büszkén a fiú.
- Ha másik kerűne a helyire, vajon mi történne?
- Az óra soha többé nem járna oly pontosan, mint annakelőtte – volt a válasz.
- No fiam – mondta elégedetten az öreg -, mán most kiütközik az, hogy tebelülled lesz valami.
A fiú mintha nőtt volna pár centit az öreg mögött álltában. Aztán megkérdezte:
- De mér mondta Mester, hogy az a rece leszek én?
- Mér-e? Hát csak mer… Ha te lenné az a rece, fiam, megalkotnak, betesznek ide, ebbe a szerkezetbe, oszt kopjál…De az időt mérni köll, az nem állhat meg. Fáj minden porcikád, kívül-belül. Gyötrődsz, szenvedsz, csikorogsz, oszt egyre az alkotót kéred, hogy segítsen rajtad. Mi történne, fiam?
- Semmi, Mester – felelte némi gondolkodás után, áhítattal a fiú, tengerszemeit le sem véve a kattogó szerkezetről. – Az Alkotó azér tett engemet oda, hogy végezzem a dógom. Néki mérni köll az időt, oszt punktum, itt nincs apelláta! Én meg csak kopok, mer kopnom köll, hogy jól illeszkedjek…
- …s az óra pontosan járjon…. – fűzte hozzá mosolyogva, a fiú arcába nézve az öreg. Tartott némi hatásszünetet, tanonca orcáját fürkészve, azzal folytatta: - Ez az egyetlen feladat itten a tied, de erre csakis te felelsz meg, egyetlen másik alkatrész se jó oda. Hasztalan is lesed, azok mit hogyan tesznek, mer nekik nem az a dóguk, ami néked. Hasztalan is hasonlítgatod magadat hozzájuk, mer különbözőek vagytok, csak látszatra hasonlók. Ugyanannak a szerkezetnek más-más darabjai. Egyedül az Alkotó tudja, mér rakott tégedet éppen oda, s mér éppen tégedet. Pontosan alkotott meg, épp olyannak, amilyennek lenned köll. Pontosan tudja, mi fog történni veled itt az évek során. Tudja, hogy elkopsz, de számított rá. Ha elkoptál, akkor leszel az igazi. Akkor mán nyekergés, nyikorgás, zötykölődés nékül teszed a dógod.
- És az óra pontosan jár…
- S bárhogy jajgatsz, bárhogy kiabálsz, nem állhat meg…
Utóbb aztán unatkozni kezdett. Egyre gyakrabban pillogatott az öregre, s pillantásai egyre értetlenebbé, zavarodottabbá váltak. Mígnem odasompolygott az öreg mellé, s a válla felett, lopva, nyakát nyújtogatva kukucskálni kezdett, az asztalon fekvő szerkezetre.
- Válassz egy recét! – rezzent össze váratlanul az öreg hangjára.
- Micsinájjak, Mester? – kérdezte végképp összezavarodva a 13-14 éves forma, szalma hajú fiú.
- Válassz egy fogaskereket, meg azon egy recét. Az leszel te – felelte az öreg a világ legtermészetesebb módján, s várakozón a fiú arcába szegezte vizenyős pillantását.
- Azt választom ott – mutatta csontos ujjával a fiú, s csak akkor húzta vissza az ujját, amikor meggyőződött róla, hogy az öreg tekintet valóban az ő recéjén állapodott meg.
Az öreg bólintott, alaposan megnézdegélte magának a kiválasztott recét, majd megkérdezte:
- Mit gondósz, mennyi ideje kopik ott az a rece?
- Ami óta csak létezik – vont vállat a fiú.
- S mennyit kopott ez idő alatt?
- Épp, amennyit kellett ahhoz, hogy beilleszkedjék, és pontosan a helyére illjék – vágta ki büszkén a fiú.
- Ha másik kerűne a helyire, vajon mi történne?
- Az óra soha többé nem járna oly pontosan, mint annakelőtte – volt a válasz.
- No fiam – mondta elégedetten az öreg -, mán most kiütközik az, hogy tebelülled lesz valami.
A fiú mintha nőtt volna pár centit az öreg mögött álltában. Aztán megkérdezte:
- De mér mondta Mester, hogy az a rece leszek én?
- Mér-e? Hát csak mer… Ha te lenné az a rece, fiam, megalkotnak, betesznek ide, ebbe a szerkezetbe, oszt kopjál…De az időt mérni köll, az nem állhat meg. Fáj minden porcikád, kívül-belül. Gyötrődsz, szenvedsz, csikorogsz, oszt egyre az alkotót kéred, hogy segítsen rajtad. Mi történne, fiam?
- Semmi, Mester – felelte némi gondolkodás után, áhítattal a fiú, tengerszemeit le sem véve a kattogó szerkezetről. – Az Alkotó azér tett engemet oda, hogy végezzem a dógom. Néki mérni köll az időt, oszt punktum, itt nincs apelláta! Én meg csak kopok, mer kopnom köll, hogy jól illeszkedjek…
- …s az óra pontosan járjon…. – fűzte hozzá mosolyogva, a fiú arcába nézve az öreg. Tartott némi hatásszünetet, tanonca orcáját fürkészve, azzal folytatta: - Ez az egyetlen feladat itten a tied, de erre csakis te felelsz meg, egyetlen másik alkatrész se jó oda. Hasztalan is lesed, azok mit hogyan tesznek, mer nekik nem az a dóguk, ami néked. Hasztalan is hasonlítgatod magadat hozzájuk, mer különbözőek vagytok, csak látszatra hasonlók. Ugyanannak a szerkezetnek más-más darabjai. Egyedül az Alkotó tudja, mér rakott tégedet éppen oda, s mér éppen tégedet. Pontosan alkotott meg, épp olyannak, amilyennek lenned köll. Pontosan tudja, mi fog történni veled itt az évek során. Tudja, hogy elkopsz, de számított rá. Ha elkoptál, akkor leszel az igazi. Akkor mán nyekergés, nyikorgás, zötykölődés nékül teszed a dógod.
- És az óra pontosan jár…
- S bárhogy jajgatsz, bárhogy kiabálsz, nem állhat meg…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése