Cimboráim, mesét mondok,
Legyetek hát figyelemmel!
Volt egyszer egy öreg ember,
Aki - midőn megérezte,
Hogy halála nincsen messze, -
Három fiát előhívta
S ily szavakkal szólt hozzájok:
„Öregségét már nem bírja,
Halni készül ősz apátok.
Gazdagságom, pénzem nincsen,
Csak egy szamár minden kincsem:
Azt szívesen hagyom rátok,
de kikötöm: jól tartsátok,
Etessétek, itassátok!"
Ezzel fejét lehajtotta
S elment örök nyugalomra.
A testvérek megegyeztek,
Hogy sorban - mint következnek -,
Veszik hasznát a szamárnak.
Legidősebb mindjárt másnap
Két mázsát tett a hátára,
Kihajtotta a vásárra,
Kegyetlenül ütlegelte
S hozzá folyton énekelte:
„Szénával, szalmával
Miért etetnélek?
Van két öcsém, akik
Jól tartsanak téged."
Élete jobb aztán sem lett,
Még a vére is kiserkedt,
Olyanokat ütött rája
A közbülső gonosz bátya.
De enni, bár holtra fáradt,
Ő sem adott a szamárnak:
„Szénával, szalmával
Miért etetnélek?
Van öcsém meg bátyám,
Eltartanak téged."
Harmadnap a legkisebbik
Dolgoztatta szomjan-éhen,
Pirkadattól késő estig
Szántóföldön, mezőn, réten
S mikor enni került sorra
Ő is csak azt hajtogatta:
„Szénával, szalmával
Miért etetnélek?
Elég, ha bátyáim
Jól tartottak téged."
Szegény szamár megsokallta
A csúfságot, melyet rajta
Ezek hárman elkövetnek,
S búcsút mondott az életnek.
Szomorú a mese vége,
Könnyeinket öntsük érte,
S vonjuk le a tanulságot:
Közös jószág sosem áldott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése