- Jó anyácskám, nem érzed te a nap melegét? - Én már nagyon érzem. Egészen a szívemig melegít. Tavasz van már, elhiheted!
- Csak maradj nyugton, gyermekem. Húzódj meg jól barna házikódban. A tavasz már közeleg, de tél apó még nem akarja ideereszteni. A napsugár ilyenkor még hamis legény, csak ígérget, de nem ad meleget. Alszik még a gyöngyvirág is, az ibolya is, aludt te is még egy kicsit.
A rügyecske nem engedelmeskedett okos anyjának. Addig izgett-mozgott, addig nyújtózkodott, míg reccs!... felpattant a barna házikó ajtaja s kukucskált rajta a rügyecske fehér arca.
Aztán rögtön édesen is kacagott.
- Látod, anyám, látod, hogy már tavasz van! Már zöldül a vetés, bujkálnak a füvek, csicseregnek a madarak s ott, ott... látod?... a fák alatt, ott virágzik már a kedves ibolya is!
A rügyecske most már az ablakot is kinyitotta s vígan nézegetett ki a ragyogó világba.
Egyszer csak meleg csepp hullott a keblére. Felnézett s látta, hogy édesanyja szomorúan néz rá s szeméből még egy könnycsepp csendesen lehull.
- Mért sírsz, jó anyácskám?
- Minden anya sír, kinek engedetlen gyermeke van - felelt a barackfa s szomorúan elfordult.
A rügyecske is elszomorodott. Behúzódott házacskájába s bánta engedetlenségét. De az ajtó és ablak már nyitva volt s jött rajta be a tündöklő napsugár.
Ez egy kicsit megvigasztalta.
- Majd meglátja, anyuka, hogy nem lesz semmi baj s majd nem fog sírni - gondolta. Aztán megkérdezte egy sugárkától:
- Sugárka, ugye már tavasz van?
- Van tavasz, nincs tavasz., én azt nem keresem. Hadd csókoljalak meg szaporán, szép kis fehér virág! - felelt csalfán a napsugár s megcsókolta a rügyecskét, tovább illant.
Az ősszel lehullt barna levelek közül kidugta fejét egy kis béka.
- Kis béka, ti jól értetek az időjósláshoz, ugye már tavasz van? - kérdezte tőle is a rügyecske.
- Bizony az, bizony az! Nem hallottad az este első tavaszi hangversenyünket?
- Oktalan állat, oktalan rügyecske! - dörmögte egy öreg bogár az avarban, ki csak széjjel nézni jött föl a föld alól s sietett vissza, meleg lakásába. De előbb jószívűen felszólt a rügyecskéhez:
- Jobb lesz, ha beteszed ajtód-ablakodat. A tavasz ravasz.
De bizony az ajtót-ablakot becsukni már nem lehetett. Ha azok egyszer kipattannak a rügy házikóján, nyitva is maradnak.
De talán be sem csukta volna őket a rügyecske. A nap melegen sütött, a szellő lágyan lengedezett körülötte, a kék ég szelíden nevetett rá. - Fehér ruhácskáját széjjel terítgetve kiült az ajtó elébe.
Arra jött a fiúcska, arra jött a leányka s megálltak előtte.
- Nézd, nézd, milyen szép fehér virág! - örvendeztek.
- Leszakítsam? - kérdezte a leányka.
- Nem szabad! Ez gyümölcsvirág. Ebből a nyáron piros arcú, mosolygó barack lesz.
- Nekem most jobban tetszik.
- Nekem nyáron tetszik jobban, mert akkor megehetem, felelt a fia, azután elszaladtak.
Az öreg kertész is megállt a fa alatt. Megcsóválta a fejét.
- De hamar kivirágzott ez a barackfa - szólt rosszallólag.
- Csudálatos - gondolta a rügyecske - a fiatalok mind szeretnek, az öregek mind haragszanak rám.
Pedig dehogy haragudtak! Csak okosabbak voltak, mint a fiatalok s féltették őt a hidegtől.
A rügyecske nemsokára behúzódott házikójába. A nap lefelé haladt az égről, közelgett az est, hűvös szellő fújdogált be ajtón-ablakon.
Egyre hidegebb lett a szobában.
Majd leszáll a koromsötét éjszaka s didergett, reszketett a fehér virágocska.
- Majdcsak reggel lesz egyszer, s reggel majd felmelegszem a napon - vigasztalta magát.
De a reggel nem hozott sem napsugarat, se meleget. Ahelyett valami nagy, puha, fehér virágok kezdtek hullani a szürke égből. Fehér virágok, jeges virágok. Olyan lassan, olyan szomorúan hulltak, mintha ők is sajnálták volna elpusztítani a tavasz virágait.
Hulltak, hulltak, egyre hulltak. Beterítettek hideg hóval mindent. Beterítették, megfagyasztották a rügyecske szívét is.
Meghalt a rügyecske. Szegény szófogadatlan rügyecske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése